2014. március 5.

Nyolcvan éve alakult meg a Szombathelyi Idegenforgalmi Hivatal

Februárban volt 80 éve annak, hogy a város közgyűlése határozatot hozott a szombathelyi Idegenforgalmi Hivatal létrehozásáról. Az intézmény vezetőjévé Dr. Swierkiewicz Róbertet nevezték ki. (Swierkiewicz később Szepesházira magyarosította a nevét.)  Az esemény mérföldkő a város turizmustörténetében. Maga az idegenforgalom magától értetődően nem ezzel a lépéssel kezdődött. A mai fogalmakkal is mérhető, értelmezhető turizmussal az 1880 körüli évektől számolhatunk Szombathelyen.  A város képviselői korábban is foglalkoztak olykor - olykor a turizmushoz kapcsolódó kérdésekkel, alkalmanként  egy - egy  idegenforgalmi kiadvány is megjelent.
A várost bemutató első turisztikai ismertetőről (1890) egy másik blogbejegyzésben már szó volt: --
(  "Mulatság dolgában dolgában kávéházak, klubbok és egy színház állanak rendelkezésre" - a szombathelyi turizmus kezdetei"  ) 
Szepesházi munkája példa értékű volt - kicsit talán meg is haladta korát. Felismerte azt, hogy a város turizmusában a történeti és kulturális értékek jelenthetik a vonzerőt. A általa szerkesztet, írt turisztikai kiadványok is erre helyezik a hangsúlyt. Az idelátogatók részére programcsomagokat állítottak össze, a tanuló ifjúságot pedig külön ajánlattal keresték meg. A város az 1930-as évek végén ifjúsági szállót (diákszállót) hozott létre, hogy fogadni tudják a tanulmányi kirándulásra érkezőket. (Az épület a Kisfaludy utcában állt.)
Már 1936-ban jelent meg olyan tájékoztató, amelyben a következő nagybetűs hirdetés olvasható:
LÁTOGASSON EL SZOMBATHELYRE, SZENT MÁRTON VÁROSÁBA!
1937-ben az egyik képviselő a városi közgyűlésen a következő szavakkal fordult a város polgármesteréhez, Ujváry Edéhez:
"Felkérem Polgármester Urat, hogy hasson oda, hogy Szombathely zarándokváros, a Szent Márton templom pedig zarándokközpont lehessen."

Dr. Szepesházi Róbert, akit a modern szombathelyi turizmus megalapozójának tekinthetünk, 1934-től 1947-ig állt az Idegenforgalmi Hivatal élén. A következő évben már kétkezi munkát végzett. A negyvenes évek végétől kezdve mint egymásfél évtizedig szombathelyi turizmusról is alig - alig beszélhetünk.

2014-ben, nyolcvan évvel a városi Idegenforgalmi Hivatal megalakulása után újra (még mindig) a régi feladatokkal, kihívásokkal találkozunk. Kulturális turizmus, vallási turizmus - a Szent Márton kultusz szerepe Szombathely turizmusában.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése