2013. november 7.

Lieb Ágoston és Raffensperger Ignác kőfaragók "címerei" a Fő téri Szentháromság-oszlopon

A Fő téren álló Szentháromság-szobrot a nyomtatott és internetes kalauzok többsége, mint Hudetz János alkotását ismerteti. Az adat téves, hiszen a szobor 1869-ben készült, Hudetz viszont már 1861-ben meghalt. Fiai közül az egyik még kis korában elhunyt, a másik, József 1869-ben pedig mindössze 12 éves volt.
A szobor a város megrendelésére két kőfaragóműhely közös vállalkozásaként készült el. Az egyik tulajdonosa özv. Hudetz Jánosné volt, a másiké Raffensperger Ignác.
Hudetzné csak vállalkozóként vett részt az üzletben, de a tényleges munkát Lieb Ágoston (1832 – 1879) és Raffensperger Ignác (1838 – 1895) kőfaragó szobrászok végezték. Géfin Gyula szerint, Lieb Munkácsy Mihály unokatestvére volt. Ifjú korában 6 évig a kölni dóm restaurálásánál dolgozott, majd a holzmindeni kőfaragó iskola rajztanára volt.
(Géfin Gyula: Szombathely története 1777-től máig = Kádár Zoltán - Horváth Tibor Antal - Géfin Gyula: Szombathely, Budapest, 1961. 52.p.)
Lieb, miután maga is megözvegyült, feleségül vette Hudetznét. Így nemcsak mestere, de nevelő apja is lett a dinasztia  következő tagjának, Hudetz Józsefnek.
Géfin szerint a Szentháromság-oszlop szoboralakjait készítette Lieb .
Raffensperger Ignác 1838-ban Sopronban született,  1868-től kezdve Szombathelyen dolgozott. A síremlékek mellett ő is készített szobrokat, így az ő munkája például a szentkirályi Szentháromság-szobor.

Azt, hogy a Szombathely főterén álló szobor készítői Lieb és Raffensperger, bizonyítja az is, hogy a talapzaton ott van mindkettőjük címerpajzsban elhelyezett kőfaragó jelzése.
(Lieb idő közben megsérült „címerét” valamelyik felújításnál nem tudták jól értelmezni. Az L alsó, rövid szára lemaradt, így az most I-nek olvasható.)

Raffensperger Ignác kőfaragó jelzése


Lieb Ágoston kőfaragó jele


A Szentháromság-oszlop szobrait Lieb Ágoston készítette





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése