2010. november 20.

A Párduc Szombathelyen

Giuseppe Tomasi di Lampedusa hadifogolyként közel egy évet Szombathelyen töltött. 1917. november 11-én Észak-Olaszországban, Asiagonál esett fogságba. Talán egy-két hét telhetett el, amíg a számára kijelölt helyre, Szombathelyre szállították. Tomasi di Lampedusa akkor még csupán egy ismeretlen olasz arisztokrata volt, egy a Szombathelyen elhelyezett több száz olasz fogoly közül. Nem tudjuk, a városon belül hol, melyik épületben töltötte fogságának napjait. Az egészséges foglyokat munkára helyeztek ki, ők a munkáért némi fizetést is kaptak. Pl. az olasz foglyok közül többen az Elektromos Műveknél dolgoztak. Őket is rendszeresen ellenőrizték, az éjszakát kötelesek voltak a kijelölt szálláson tölteni. A tiszteket külön szállásolták el, nekik nem volt kötelező dolgozniuk. (Tomasi di Lampedusa hercegnek, bár fogságba esésekor még nem töltötte be 21- életévét, hadnagyi rangja volt.)
1918 tavaszától egyre gyakoribbak a szökések a hadifoglyok között. Ő is próbálkozott, de elfogták és visszavitték. Második kísérlete ősszel már sikerrel járt, Szombathelyről Tiesztig gyalogolt, majd onnan hazautazott Sziciliába.
Lampedusa évtizedekkel később úgy nyilatkozott, hogy egyetlen jelentősebb eseményt lehet említeni az életében, a szombathelyi szökést.
1957-ben halt meg. Egyetlen regényét, a Párducot 1954 és 1956 között írta. A könyv, amely világhírűvé tette, halála után 1958-ban jelent meg.


Tomasi di Lampedusa fogolytársainak síremléke a Jáki úti Hősök temetőjében

A Jáki úton a Hősök temetőjében 50 olasz katonát temettek el, nagyobbrészt olyanokat, akik hadifogolyként Szombathelyen haltak meg. A sírokat 1934. júliusában exhumálták, az elhunytak földi maradványait Olaszországba szállították.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése